Katasztrófavédelmi előadás
2026.05.27. Kirándulás Gyulára
Mikor jön el a pont, amikor már nem elég egyedül küzdeni? - válaszol Nemesné Bacsadi Katalin a Forrás Lelki Segítő Központ intézményveztője
Szakmai egyeztetés
XIV. Józanság Napja 2026.04.17-18.
A Forrás Lelki Segítő Központ 2026. április 17-18 között 14. alkalommal szervezte meg, a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal együttműködésben, a Józanság Napi rendezvényt.
A rendezvény célja a Debrecenben működő önsegítő csoportok számára – mint a szenvedélybeteg felépülési folyamat segítésének egyik fontos színterei – egymással és a segítő szakma képviselőivel való találkozás és az aktuális kérdésekben történő konzultációs lehetőség biztosítása.
Az első nap helyszíne hagyományosan a DEMKI Ifjúsági Ház.
A megnyitó gondolatokat a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai elnökétől, Juhász Béla Szilárdtól hallhatták a résztvevők, majd a résztvevő önsegítő csoportok nyitott ülésein tájékozódhattak a különböző közösségek működéséről.
Az osztálytalálkozó elnevezésű programelem a személyes bizonyságtételek színtere volt, a szenvedélybeteg felépülés egyéni útjainak megismerésére adva lehetőséget.
A második nap helyszíne minden évben valamely felekezethez tartozó egyházközség, templom, ebben az évben a Szent Anna Székesegyház.
A nap megnyitójára a Szent Anna Székesegyházban került sor. A megnyitó gondolatokat elmondta és a vendégeket fogadta Dr. Krakomperger Zoltán atya, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke, valamint Nemesné Bacsadi Katalin, a Forrás Lelki Segítő Központ intézményvezetője.
A délelőtti program a Varga utca 3. szám alatt folytatódott, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kateketikai Központjában, ahol bizonyságtételekre és az önsegítő csoportok, intézmények bemutatkozására, tapasztalatcserére került sor.
A hagyományosan megtartott ökumenikus megemlékezésnek a Szent Anna Székesegyház adott otthont, ahol közös imádságban lehettünk együtt a különböző felekezetek lelkipásztorai szolgálata által. Az imák a szenvedélybetegség áldozataiért, valamint az élőkért, a szabadultakért és a gyógyultakért szóltak. Az alkalmon Dr. Krakomperger Zoltán római katolikus plébános, Sivadó Miklós görögkatolikus parókus, Tóth-Mihala Veronika református lelkész, Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész szolgált, valamint felolvasásra került a Zsidó Hitközség levele.
A Forrás Lelki Segítő Központ, Varga utca 17 szám alatt található székhelyén közösen elfogyasztott ebédet követően, a nap zárásaként, kerekasztal beszélgetésre került sor.
A kerekasztal beszélgetésre a fő iskolafenntartók képviselői, így a Debreceni Tankerületi Központ, a Debreceni Szakképzési Centrum, a Debreceni-Nyíregyházi Egyházmegye, a Tiszántúli Református Egyházkerület, valamint az önsegítő csoportok delegált tagjai érkeztek. A beszélgetésen az iskolák és az önsegítő csoportok közötti együttműködés lehetőségéről folytattak tartalmas beszélgetést a résztvevők.
A 14. Józanság Napi rendezvény az idei évben is értékes találkozások, tartalmas egyeztetések, tapasztalatcsere helyszíne volt.
A rendezvényről készült képek honlapunk Galéria menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
A Dehir.hu oldalon megjelent videók az alábbi linken elérhetőek:
- https://dehir.hu/dtv/esti-kozelkep-2026-04-15/
- https://dehir.hu/videogaleria/megkezdodott-a-14-jozansag-napja-debrecenben/
Álláshirdetés
Kreatív klub
Táncos mulatság
2025.11.20. Ki mit tud?
Szabó Magda emlékház megtekintése
2025.09.23. Kirándulás Szilvásváradra
2025.09.15. Ünnepélyes intézményátadó
· https://www.youtube.com/watch?v=V8_8M_5Uj4M
· https://www.youtube.com/watch?v=J22rp34tiuk
Intézményünk új helyre költözött
Tisztelt Ügyfeleink/Érdeklődök!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünk 2025.08.01. új helyszínre költözött.
Megújult környezetben, változatlan szakmai színvonalon és elkötelezettséggel
várjuk Önöket az új címen.
Új címünk: 4024 Debrecen, Varga utca 17. sz.
Kérjük, látogatásuk alkalmával már az új helyszínt vegyék igénybe.
Köszönjük
megértésüket és folyamatos bizalmukat!
Intézményi költözés
2025.06.26. Botanikus Kert látogatása
2025.06.23. Farkas Gergő mentőápoló előadása
2025.06.18. Vetélkedő középiskolások számára
2025.05.15. Egyházmegyei Főzőverseny
2025.04.25-26. XIII. Józanság Napja
2025.03.21. Adományozó levél
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Forrás Lelki Segítő Központ „A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Szociális Képzéseinek Oktató Intézménye” elismerésben részesült, az oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért.
Az elismerés átadására 2025. március 21-én, a szociális munka világnapja alkalmából rendezett konferencián megtartott díjátadón került sor.
Dr. habil Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja ismertetésében külön kiemelte a Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményével több évre visszatekintő eredményes együttműködést, az addiktológiai konzultáns képzésben részt vevő hallgatók oktatásában való magas szakmai részvételt.
Az eseményen részt vett Nemesné Bacsadi Katalin intézményvezető-helyettes és Batizi Ildikó telephelyvezető.
03 26 Húsvétváró kreatív foglalkozás
2025.03.20. Déri múzeum
2025.02.27. Farsangi mulatság
Mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
2024.12.18. Karácsonyi klubzáró
2024.10.10.„Kihívások-Lehetőségek-Együttműködések a pszichiátriai – és szenvedélybetegek családjainak ellátásában” című konferencia
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott Forrás Lelki Segítő Központ 2024. október 10-én „Kihívások-Lehetőségek-Együttműködések a pszichiátriai – és szenvedélybetegek családjainak ellátásában” címmel tartott konferenciát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kateketikai Központjában.
A konferencia fókuszában a pszichiátriai betegséggel és szenvedélybetegséggel élők érdekében megvalósuló szakmaközi együttműködések segítése, újradefiniálása, az aktuális feladatok, szakmai dilemmák megbeszélése állt.
A délelőtt folyamán Dr. Andráczy-Tóth Veronika, a Belügyminisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának főosztályvezetője előadásában átfogó tájékoztatást nyújtott a szociális szolgáltatások aktualitásairól, különös tekintettel a pszichiátriai és szenvedélybeteg ellátások helyzetére, a szakemberlétszám kérdésére, az ágazati képzési lehetőségekre. Főosztályvezető asszony előadását követően Dudits Dénes, addiktológiai szakértő Családi összefogással a függőségek ellen címmel tartott gondolatébresztő előadást.
A délután
folyamán műhelybeszélgetésekre került sor a pszichiátriai betegek, illetve
szenvedélybetegek és családjaik támogatása témában, a különböző
szakmaterületeken tapasztalatokkal rendelkező szakemberek részvételével. A
felkért hozzászólók néhány gondolatébresztő, a saját terület aktuális
tapasztalatait és dilemmáit összefoglaló hozzászólását követően megvitatásra
kerültek a szakmaközi együttműködés elősegítését célzó javaslatok.
A rendezvényről készült képek honlapunk Galéria menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
2024.09.10. Kirándulás Lillafüredre
Állami kitüntetés Berényi András részére
2024.06.24-28. Nyári tábor
2024.06.24-28. között tartottuk meg 1 hetes nyári táborunkat.
A Központ munkatársai a családokkal végzett segítő munkájuk mellett
fontos feladatnak tekintik a megelőzési tevékenységet, mely kiterjedhet a
családi életet érintő problémákra és a közösségépítésre. A megelőzési
tevékenység mellett a gondozásban részesülő családok esetében is hasznos
kiegészíteni a szorosan vett segítő munkát a kapcsolattartás más
eszközeivel.
Az idei táborban a Forrás Lelki Segítő Központ gondozásában részesülő
13 gyermek kapott lehetőséget az egyhetes, élményekkel teli táboron
való részvételre. A résztvevő gyermekek egy héten keresztül változatos,
színvonalas programokon vehettek részt.
A tábor első napján
megismerkedtek minden szakemberrel, akik a héten tartalmas programokkal
készültek számukra. A bemutatkozás, ismerkedés után a csoport útja a
Debreceni Állatkertbe vezetett, ahol sok érdekességet tudtak meg a
vadon élő állatokról.
Kedden a bőséges reggeli után a mindenki által legjobban várt programelem következett, a DETKA Önkéntes Tűzoltó Egyesület látta vendégül a gyermekeket. Itt egy életnagyságú repülőgép modellt nézhettek meg a táborozók, amelyen később a vendéglátó szakemberek egy tűzesetet is szemléltettek a gyerekeknek. Ketrecben lévő kommunikáció és plüss állat mentést, majd hőkamerás keresést végezhettek a gyerekek az AIRBUS A350 típusú gyakorlógépben.
Szerda reggel egy egésznapos program vette kezdetét Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrumban, ahol a gyermeke megismerhették a Tisza-tó állatvilágát, megtekinthettek egy vidra etetést, valamint a kishajós kirándulás is hatalmas sikert aratott.
A következő napon az Agóra Tudományos Élményközpontban a tudomány és a természet számtalan csodáját ismerhették meg. Nagy népszerűségnek örvendett a Zenélő villámok című előadás, valamint a tükörlabirintus és a kétméter magasban való biciklizés. A délután folyamán moziba is eljutottunk és a gyermekekkel a Garfield című mozifilmet tekintettük meg.
A tábor utolsó napja önfeledt játékkal telt, a délelőttöt a Sziget-kék játszótéren töltötték a gyermekek. A délután folyamán záró program következett, ahol együtt beszélgetett felnőtt és gyermek, továbbá közösségfejlesztő játékokban vett részt mindenki.
A gyermekek közösséggé kovácsolásában nagy szerepet játszottak a
közös étkezések, fagyizások, illetve az egész héten keresztül folyó
nemes versengés, melynek zárásaként a hét záró ünnepségének keretében
értékes jutalmakkal gazdagodott minden résztvevő gyermek. Az egy hét alatt a gyermekek csapattá kovácsolódtak, új barátságok
köttettek, a résztvevő szakemberek pedig értékes tapasztalatokkal lettek
gazdagabban a családok hatékonyabb segítése érdekében.
A gyermekek
és családok pozitív visszajelzéseinél talán beszédesebben „mesélnek” a
tábor során készített, közös az élményeket megörökítő fotók.
A rendezvényről készült képek honlapunk Galéria menüpontjában, illetve Facebook oldalunkon is megtekintehetőek.
2024.05.07. Kirándulás Nagyváradra
2024.06.12. "Legyen más a szenvedélyed" című vetélkedő
XII. Józanság Napja
2024.05.04. "Tavaszi zsongás" elnevezésű családi nap
Kapcsolódjunk össze!
2024.02.28. Pszichoedukáció
2024. 02. 08. Farsangi rendezvény
2024.01.29. Pszichoedukáció
2023.12.19. Gróf Széchényi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia adománya
2023.12.13. Karácsonyi klubzáró
2023.11.28. Adventi koszorúkészítés
2023.09.25. Hogyan élem túl nélküle című előadás
Máriapócs, Pócspetri kirándulás
"Hogyan alszunk? Mit álmodunk? Az alvás hatása a mentális egészségre" témájú előadás
Nyári tábor 2023.06.19-23.
Pszichoedukáció Dr. Kriskó Miklóssal
2023.06.08. „Live in Life!” elnevezésű vetélkedő
Hozzátartozói Találkozó
Hogyan jelentkezik a stressz a mindennapokban? Stresszkezelés 2. témájú előadás
2023.06.03. Családi nap
Indiából érkezett diáklány beszámolója
2023. május 25-n vendégül láttunk egy Indiából érkezett diáklányt, aki a munkatársak és a Forrás Lelki Segítő Központ ügyfelei részére tartott beszámolót, amiben mesélt arról, honnan érkezett illetve fotók segítségével kis betekintést kaptunk az indiai kultúrából, életből.
Vendégünk Kalkuttából egy 14 millió fős városból érkezett. Bemutatta az általa elindított saját projektjét melynek neve „Az én szekrényem”. A cím beszédes, abból az elgondolásból született, hogy a szekrénybe rakott dolgokból – melyet kihelyeznek Kalkuttában – bárki elveheti azt, amire szüksége van.
A projektet 2021-ben indította el önkéntes alapon, amelyet azért hozott létre, mert, ahogy mondta Indiában nagy a hézag a gazdagok és a szegények között.
A program keretében önkéntesek bevonásával megvalósuló programjaik: Mikulás ünnepség, gyereknap, ruha, étel és egyéb tárgyak adományozása.
Elmondta, hogy Indiában jelenleg is 42°C van, így hideg folyadékot és süteményt is osztanak egy kihelyezett osztóponton a városban az utcán élő szegény családok részére.
Távolabbi tervei között szerepel
az általa létrehozott projekt további folytatása, annak tovább fejlesztése.
A rendezvényről készült képek honlapunk Galéria menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
2023.05.09. Egri kirándulás
XI. Józanság Napja
A stresszekezelés a mindennapokban előadás meghívó
Pszichoedukáció Dr. Kriskó Miklóssal
A Forrás Lelki Segítő Központ meghívja a kedves érdeklődőket
Dr. Kriskó Miklós pszichiáter, addiktológus szakorvossal történő
„Mit
tegyünk a lelki egészségünkért?” témájú kötetlen beszélgetésre.
Ha van kérdése, itt bátran
felteheti, ha bizonytalan, megerősítést kaphat.
A beszélgetés után: 16:00-16:30 között teával és mellé egy kis finomsággal várunk mindenkit szeretettel.
Helyszín: Forrás Közösségi
Klub
4031 Debrecen, Angyalföld tér
11.
Időpont: 2023.05.03. (szerda) 15:00-16:30
DTV interjú Intézményünkről
Pszichoedukáció Dr. Kriskó Miklóssal
A Forrás Lelki Segítő Központ meghívja a kedves érdeklődőket
Dr. Kriskó Miklós pszichiáter, addiktológus szakorvossal történő
„Mit
tegyünk a lelki egészségünkért?” témájú kötetlen beszélgetésre.
Ha van kérdése, itt bátran
felteheti, ha bizonytalan, megerősítést kaphat.
A beszélgetés után: 16:00-16:30 között teával és mellé egy kis finomsággal várunk mindenkit szeretettel.
Helyszín: Forrás Közösségi
Klub
4031 Debrecen, Angyalföld tér
11.
Időpont: 2023.04.05. (szerda) 15:00-16:30
A
részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát
2023.04.03-ig (hétfő) jelezze telefonon: 06/52 428-004; személyesen, vagy ezen
az e-mail címen: fkozosf@gmail.com
A
rendezvényről készült képek honlapunk Galéria
menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
"Hazafias délután"
Hogyan érjük el a fiatalokat? konferenciával kapcsolatos rádió interjú
Pszichoedukáció Dr. Kriskó Miklóssal
A Forrás Lelki Segítő Központ meghívja a kedves érdeklődőket
Dr. Kriskó Miklós pszichiáter, addiktológus szakorvossal történő
„Mit
tegyünk a lelki egészségünkért?” témájú kötetlen beszélgetésre. Ha van kérdése, itt bátran
felteheti, ha bizonytalan, megerősítést kaphat.
A beszélgetés után: 16:00-16:30 között teával és mellé egy kis finomsággal várunk mindenkit szeretettel.
Helyszín: Forrás Közösségi
Klub
4031 Debrecen, Angyalföld tér
11.
Időpont: 2023.03.01. (szerda) 15:00-16:30
A
részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát
2023.02.27-ig (hétfő) jelezze telefonon: 06/52 428-004; személyesen, vagy ezen
az e-mail címen: fkozosf@gmail.com
A
rendezvényről készült képek honlapunk Galéria
menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
Hogyan érjük el a fiatalokat? konferencia
Farsangi ünnepség
Pizza party Dr. Kriskó Miklóssal
Klubjaink újraindultak
Klubzáró ünnepség
2022.12.14-én Klubzáró ünnepséget tartottunk klienseinknek.
Tóth László plébános köszöntötte a résztvevőket, majd egy karácsonyi történetet osztott meg velünk, ezt követően elkezdődött a rendezvény.
Kreatív foglalkozás keretein belül hópehely girlandot, illetve manó karácsonyfa díszt lehetett készíteni, volt Activity illetve karácsonyi kvíz is.
Finom tea, illetve karácsonyi dalok hallgatása közben kellemesen telt a délután.
Köszönjük mindenkinek a részvételt.
Kellemes
ünnepeket kívánunk! ![]()
A rendezvényről készült képek honlapunk Galéria menüpontjában illetve Facebook oldalunkon megtekinthetőek.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök nyitotta meg az Őszi Kavalkádot
A katolikus egyház szerepvállalása a szociális ellátásban - konferencia